Füst és nehéz soul zengte be a kocsma legapróbb zugait is. Vörösen csillogtak az ajkak, a ruhák, a borok, a vér a falon. Egy szokott péntek este volt a klubban, mint mindig most is adrenalin és tesztoszteron keveredett az alkoholos parfümszagba.
Sírt, nyikorgott a szaxofon. Búgtak a párok a sarokban. Undorodva húzta el a száját és inkább egy újabb cigarettára gyújtott a szipkába tűzve. A vaníliás dohány aromája mindig megnyugtatta. Üressé tette akár egy luftballont.
Vagy mint ezt a helyet. Most körülnézve olyan hiányérzete volt. Pedig érezte a száján a színezést, a szempilláján a nehéz festéket, a csáberejét. Tudta, bárkit megkaphatna ma estére, ha akarna, de már ez sem érdekelte.
A plafonra fújta a füstöt. A levegő oxigén tartalma vészesen alacsony volt, de már ki foglalkozott itt ezzel? Rendelt még egy Bloody Maryt. Nehogy csak a többiek legyenek elázva.
A hiányérzet az ital és nikotin gondolatától se távozott, a férfiak és a nők is hidegen hagyták, ahogy az, hogy hányan bámulták ma meg. Pedig szokás szerint fullasztóan nőies volt. Pont úgy, mint máskor…
Talán ez hiányozhat. A változás, hogy legyen valami, ami már régen volt vagy eddig nem is ismerte. Valami, aminek a nevét is elfelejtette a hosszú bárbeli éjszakák alatt. Egy megfoghatatlan dolog, nélküle semmi sem egész vagy ép.
Bloody Mary olyan melegen, bársonyosan elegánsan hangzott egy a kis nevecske. Véres Mari, ez valami jel? Lassan kevergette a vörös italt, az a kis vodka pont elég volt, már nem gondolkozott tisztán.
Egyszerre felállt és végiglejtett a termen. A nemrég verekedőkhöz ment. A vért látva a falon odanyúlt, kéjesen lenyalta az ujjaira tapadt életet. Meggyőzően mosolygott a világra, vagy… esetleg önmagára. Egy pillanatra a pohárban lévő tükörképére rebbent az arca. Kacsintott neki.
„Jó lesz ez így…”
Az egyik férfi mögül az asztalra hajolt, a melleit a széles zakóvállhoz dörgölte, mélyen bekortyolta a körülötte terjengő szivarszagot. Kásás, rekedt hangon szólította meg a kiszemeltjét:
- Bocsánat uram. Kölcsönkérhetném a pisztolyát? – formálták az ajkai a szavakat, mintha valami egészen mást tett volna a szájával.
A férfi kábán rázogatta magát, az igézettől akart nyilván szabadulni. A nőnek nyújtotta a kért tárgyat. Ő rezzenés nélkül vette el a kesztyűs kezével. Aztán a szívéhez emelte és lőtt. Minden bevezető nélkül.
Olyan meleg és selymes volt, mint az álmokban látott selyemanyag. Végigfolyt a testén beburkolva azt élettel, ami belőle távozott. Hát ez hiányzott, ez a melegség maga körül, a kérdés már csak az, más nem adta volna meg? Ezt már soha nem tudhatta, hisz vastagon beburkolta a vér, a halál, a füst és a búgó, nehéz soul.
Sírt, nyikorgott a szaxofon. Búgtak a párok a sarokban. Undorodva húzta el a száját és inkább egy újabb cigarettára gyújtott a szipkába tűzve. A vaníliás dohány aromája mindig megnyugtatta. Üressé tette akár egy luftballont.
Vagy mint ezt a helyet. Most körülnézve olyan hiányérzete volt. Pedig érezte a száján a színezést, a szempilláján a nehéz festéket, a csáberejét. Tudta, bárkit megkaphatna ma estére, ha akarna, de már ez sem érdekelte.
A plafonra fújta a füstöt. A levegő oxigén tartalma vészesen alacsony volt, de már ki foglalkozott itt ezzel? Rendelt még egy Bloody Maryt. Nehogy csak a többiek legyenek elázva.
A hiányérzet az ital és nikotin gondolatától se távozott, a férfiak és a nők is hidegen hagyták, ahogy az, hogy hányan bámulták ma meg. Pedig szokás szerint fullasztóan nőies volt. Pont úgy, mint máskor…
Talán ez hiányozhat. A változás, hogy legyen valami, ami már régen volt vagy eddig nem is ismerte. Valami, aminek a nevét is elfelejtette a hosszú bárbeli éjszakák alatt. Egy megfoghatatlan dolog, nélküle semmi sem egész vagy ép.
Bloody Mary olyan melegen, bársonyosan elegánsan hangzott egy a kis nevecske. Véres Mari, ez valami jel? Lassan kevergette a vörös italt, az a kis vodka pont elég volt, már nem gondolkozott tisztán.
Egyszerre felállt és végiglejtett a termen. A nemrég verekedőkhöz ment. A vért látva a falon odanyúlt, kéjesen lenyalta az ujjaira tapadt életet. Meggyőzően mosolygott a világra, vagy… esetleg önmagára. Egy pillanatra a pohárban lévő tükörképére rebbent az arca. Kacsintott neki.
„Jó lesz ez így…”
Az egyik férfi mögül az asztalra hajolt, a melleit a széles zakóvállhoz dörgölte, mélyen bekortyolta a körülötte terjengő szivarszagot. Kásás, rekedt hangon szólította meg a kiszemeltjét:
- Bocsánat uram. Kölcsönkérhetném a pisztolyát? – formálták az ajkai a szavakat, mintha valami egészen mást tett volna a szájával.
A férfi kábán rázogatta magát, az igézettől akart nyilván szabadulni. A nőnek nyújtotta a kért tárgyat. Ő rezzenés nélkül vette el a kesztyűs kezével. Aztán a szívéhez emelte és lőtt. Minden bevezető nélkül.
Olyan meleg és selymes volt, mint az álmokban látott selyemanyag. Végigfolyt a testén beburkolva azt élettel, ami belőle távozott. Hát ez hiányzott, ez a melegség maga körül, a kérdés már csak az, más nem adta volna meg? Ezt már soha nem tudhatta, hisz vastagon beburkolta a vér, a halál, a füst és a búgó, nehéz soul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése